Nyugati p谩lyaudvar – k茅pkutat贸

Nyugati p谩lyaudvar – k茅pkutat贸

Bor煤s is az id艖, meg nyakunkon az 艖sz – ilyenkor m茅g nehezebben viseli az ember a v谩rosi dug贸kat… Rem茅lj眉k, mai k茅pkutat贸 bejegyz茅s眉nkkel seg铆t眉nk egy kicsit – a p茅nteki cs煤csforgalomban gondoljunk a modern t枚megk枚zleked茅s egyik legnagyobb v铆vm谩ny谩ra, a villamosra!

VILLAMOS: Pesten a villamosk枚zleked茅s 1887 艖sz茅n, el艖sz枚r k铆s茅rleti jelleggel indult meg a Nagyk枚r煤ton, a Kir谩ly utca 茅s a Pesti ind贸h谩z (ma Nyugati p谩lyaudvar) k枚z枚tt. A technol贸gi谩t: teh谩t a kocsikat, a p谩lya berendez茅s茅t, de m茅g a vezet艖ket is a Siemens 茅s Halske n茅met c茅g 鈥瀞z谩ll铆totta鈥, akik az贸ta is szerelik Budapest villanyrend艖reit. A k茅p k枚nnyen megzavarhatja az embert annyiban, hogy a s铆nen l谩that贸 kocsiknak nincsenek 谩ramszed艖ik, 茅s ami m茅g furcs谩bb, fels艖 vezet茅ket sem l谩tunk! Ad贸dik a k茅rd茅s, vajon akkor mit艖l ment az 枚rd枚ng枚s j谩rm疟? A helyzet az, hogy els艖 villamosunk 煤gynevezett als贸 谩ramell谩t谩ssal rendelkezett, mivel a hat贸s谩gok nem enged茅lyezt茅k a v谩rosk茅pet rombol贸 fels艖 vezet茅keket. Az 谩ramszed艖 haj贸 teh谩t a kocsi alatt volt, a fesz眉lts茅g alatti vezet茅ket pedig az egyik fut贸 s铆n alatt helyezt茅k el. A m贸dszer b谩r m疟k枚d枚tt, nem volt t枚k茅letes, k枚nnyen be谩zott p茅ld谩ul, 茅s ilyenkor a k枚rnyez艖 pocsoly谩k is r谩zhattak鈥 A villamos 鈥揺nnek dac谩ra 鈥 hatalmas siker volt: 1890-ben az addig megnyitott k茅t vonalnak m谩r 4,5 milli贸 utasa volt ! Gyakran ki kellett tenni a MEGTELT t谩bl谩t鈥 A zs煤folts谩gr贸l egy kedves kupl茅 G谩bor Andor toll谩b贸l, 1912-b艖l:

鈥濨ent a waggon belsej茅ben
Sz茅tlap铆tott谩k a l茅pem,
S nem t煤ls谩gos k枚nny疟 testtel
R谩mcs眉cs眉lt egy hentesmester.
脡n e sz枚rny疟 pillanatban
Lelkem sz贸 n茅lk眉l kiadtam.
S nem maradva f枚ldi szennybe,
脕rva lelkem
Szakaszjeggyel ment a mennybe.
Jesszusom, Jesszusom, Jesszusom!鈥澛

(K枚sz枚net a versik茅茅rt V谩rnagy Zolt谩nnak, A Mi Budapest眉nk sorozat, K枚zleked茅s c铆m疟 k枚tet szerz艖j茅nek)

NYUGATI P脕LYAUDVAR: A k茅pen a ma Nyugatik茅nt ismert, vas- 茅s 眉vegszerkezetes csarnok l谩that贸, amely 1877-ben k茅sz眉lt el az Eiffel iroda tervez茅s茅ben, 茅s kor谩ban szenz谩ci贸s m茅rn枚ki teljes铆tm茅ny volt. A csarnok 茅p铆t茅se k枚zben 鈥 h谩rom 茅ven 谩t 鈥 is zavartalanul j谩rtak a vonatok a s铆neken. A p谩lyaudvar neve k枚nnyen fejt枚r茅st okozhat, hiszen r谩n茅zve a t茅rk茅pre r枚gt枚n l谩tjuk, hogy legkev茅sb茅 sem nyugaton van鈥 Nev茅t 1891-ben kapta, a p谩lyaudvart haszn谩l贸, frissen 谩llamos铆tott, Nyugati Vasp谩lya T谩rsas谩gr贸l鈥

Sz贸lj hozz谩

Az email c铆med nem jelenik meg az oldalon. A *-al jel枚lt mez艖k kit枚lt茅se k枚telez艖. *

Current day month ye@r *