• konstantinapoly
  • Konst7

Egyszer volt hol nem volt egy k眉l枚nleges, 谩mde r枚vid 茅let疟 vigalmi negyed Bud谩n a mai ELTE 茅s M疟szaki Egyetemi campus hely茅n…

Ez volt Somossy K谩roly mulat贸tulajdonos nagyszab谩s煤 v谩rosform谩l贸 v谩llalkoz谩sa, amely 1896 m谩jus谩ban ny铆lt meg 茅s a Konstantin谩poly Budapesten nevet viselte.

Hogy mi茅rt pont ezt?

A helysz铆n az egykori Kopaszi g谩t 茅s az 谩ltala lef疟z枚tt L谩gym谩nyosi t贸 volt, amelyet a Duna szab谩lyoz谩s谩nak egyik els艖 int茅zked茅sek茅nt 1870-es 茅vekben hoztak l茅tre 茅s h谩t kicsiben eml茅keztethetett ak谩r a Boszporusz partj谩ra is鈥. (A Duna ugyanis a g谩t meg茅p眉lte el艖tt a Gell茅rt hegyet elhagyva mintegy h谩romszoros谩ra, 300 m茅terrr艖l 900 m茅terre sz茅lesedett ki, a sek茅ly, z谩tonyokkal tark铆tott v铆z megnehez铆tette a haj贸z谩st, illetve mivel k枚nnyen befagyott, 谩lland贸 谩rv铆zvesz茅lyt jelentett).

Somossy am煤gy szakember volt: a mai Operett Sz铆nh谩z 茅p眉let茅ben sz铆nvonalas 茅s rendk铆v眉l l谩tv谩nyos 茅jszakai mulat贸t tartott fenn, e Somossy Orfeum n茅ven. Kr煤dy szerint egyenesen 艖 tan铆totta meg Pestet sz贸rakozni鈥

A budai helysz铆nen egy igen nagy ter眉letet elfoglal贸, t枚r枚k枚s, keleti hangulatot 谩raszt贸 v谩rosnegyedet 茅p铆ttetett fel, minaretekkel, t枚r枚k枚s nagyk谩v茅h谩zzal, karav谩nszer谩jjal, h铆ddal, sz铆nh谩zzal. Az 茅p眉letek r茅szben maradand贸 anyagokb贸l, r茅szben f茅l谩lland贸 kivitelben k茅sz眉ltek,m谩s milleneumi l谩tv谩nyoss谩gokhoz, pl. a Vajdahunyadv谩rhoz hasonl贸an. A sz茅pen feld铆sz铆tett 茅p眉letek mellett persze 谩lland贸 m疟sor is volt, porty谩z贸, jelmezes t枚r枚k枚k tev茅kkel, valamint t眉zij谩t茅k, tengeri csata鈥 sz铆nh谩zban rev眉m疟sorok, a k谩v茅h谩zban t枚r枚k k谩v茅 fogadta bet茅r艖ket鈥

A v谩llalkoz谩s egy darabig nagyszer疟en ment, de ny谩r v茅g茅re a helysz铆n眉l szolg谩l贸 L谩gym谩nyosi tavat ellept茅k a sz煤nyogok, a vend茅gek pedig menek眉ltek鈥γ﹕ Somossy cs艖dbe ment.

Bizony, 煤gy t疟nik, nem kis r茅szben a sz煤nyogokon m煤lt, hogy ma egyetemre 茅s nem vigadni j谩runk L谩gym谩nyosra鈥

Sz贸lj hozz谩

Az email c铆med nem jelenik meg az oldalon. A *-al jel枚lt mez艖k kit枚lt茅se k枚telez艖. *

Current day month ye@r *