• j谩t茅k_kar谩csony2

A kar谩csony meg眉nnepl茅se az 1800-as 茅vek 贸ta fon贸dik 枚ssze az aj谩nd茅koz谩s szok谩s谩val. Vajon ekkoriban hol szerezt茅k be a sz眉l艖k a gyermekeik k铆v谩ns谩glist谩j谩n szerepl艖 j谩t茅kokat?

Merthogy k铆v谩ns谩glist谩t m谩r ekkoriban is 铆rtak. Voltak, akik a J茅zusk谩hoz c铆mezt茅k level眉ket, m谩sok sz眉leik sz谩m谩ra 谩tadott jegyz茅kben sorolt谩k fel az 谩h铆tott j谩t茅kokat. Persze voltak szemf眉les gyermekek is, akik b谩r szorgalmasan meg铆rt谩k a levelet a J茅zusk谩nak, k枚zben m茅gis biztosak voltak abban, hogy 茅desapjuk v谩s谩rolja meg az aj谩nd茅kot. K枚z茅j眉k tartozott Baktay Ervin, a neves orientalista is, aki visszaeml茅kez茅se szerint ezt a tud谩s谩t a biztons谩g kedv茅茅rt megtartotta mag谩nak. Att贸l f茅lt ugyanis, hogy a titok felfed茅se k枚vetkezm茅nyek茅pp elmaradna a kar谩csonyi aj谩nd茅koz谩s is. Szigor煤bb csal谩dok eset茅ben ak谩rmi nem is ker眉lhetett fel a k铆v谩ns谩gok k枚z茅 鈥 a sz眉l艖k gondosan cenz煤r谩zt谩k a v谩gyakat. Podmaniczky Frigyes gyermekkor谩nak kar谩csonyait felid茅zve 铆rta le, hogy n谩luk m谩r december els艖 napjaiban elkezdt茅k sz谩mba venni az 贸hajtott aj谩nd茅kokat. A lista铆r谩s a f艖煤ri csal谩d eset茅ben pedag贸giai szempontokat sem n茅lk眉l枚z枚tt 鈥 nemcsak megnevezni kellett ugyanis a rem茅nybeli aj谩nd茅kot, hanem megfelel艖 indokl谩ssal is el kellett l谩tni a k铆v谩ns谩gokat. Na de mib艖l v谩logathattak a csal谩dok 茅s hol is volt 茅rdemes kezdeni a keresg茅l茅st?

A f艖v谩ros lak贸i sz谩mtalan lehet艖s茅g k枚z眉l v谩laszthattak. A gazdag k铆n谩latban az exkluz铆v j谩t茅kok mellett a t枚meggy谩rt谩s term茅kei ugyan煤gy rendelkez茅sre 谩lltak, mint az utcai 谩rusok egyszer疟bb kivitelez茅s疟 port茅k谩i. M铆g a 17-18. sz谩zadban a k茅zm疟vesek saj谩t, t枚bbnyire f谩b贸l k茅sz铆tett j谩t茅kaikkal j谩rtak v谩s谩rr贸l-v谩s谩rra, addig a 19. sz谩zad k枚zep茅re a m谩r megkezd艖d枚tt az olcs贸bb t枚megcikkek 谩rus铆t谩sa. A t枚meges termel茅s ekkoriban m茅g h谩ziiparosok m疟helyeiben zajlott. Az olcs贸n kaphat贸 d铆sz- 茅s haszn谩lati t谩rgyak el艖谩ll铆t谩s谩nak egyik jelent艖s k枚zpontja N眉rnberg k枚rny茅k茅n alakult ki, ennek k枚sz枚nhet艖en ezek n眉rnbergi-谩ru n茅ven ker眉ltek be a k枚ztudatba. K枚z茅j眉k tartoztak a j谩t茅kok is, 铆gy a korabeli boltok c茅g茅r茅n m茅g leggyakrabban a n眉rnbergi-谩ru keresked茅s szerepelt.

A legjelent艖sebb j谩t茅kboltok Pest belv谩ros谩ban v谩rt谩k a v谩s谩rl贸kat. 聽K枚z眉l眉k Kert茅sz T贸dor茅 volt az egyik legpatin谩sabb v谩llalkoz谩s. Kert茅sz 1861-ben, remek id艖z铆t茅ssel, n茅h谩ny nappal kar谩csony el艖tt nyitotta meg Ezermester Baz谩r nev疟 boltj谩t a Dorottya utca 茅s a Gizella t茅r (mai V枚r枚smarty t茅r) sark谩n. Boltja nemcsak az 谩ruk sokf茅les茅ge miatt volt n茅pszer疟, 眉zleti 煤j铆t谩sai miatt is kit疟nt a t枚bbi keresked茅s k枚z眉l. Bevezette ugyanis a k枚t枚tt 谩rak rendszer茅t, az 谩rukon egyes茅vel t眉ntette fel a d铆jat. Az alkudoz谩s lehet艖s茅ge 铆gy megsz疟nt, a vev艖 茅s az elad贸 k枚z枚tti viszony m茅gsem szem茅lytelenedett el. Ahogy a t枚bbi j谩t茅kboltban, itt is megillette a vend茅geket az eleg谩ns 茅s seg铆t艖k茅sz kiszolg谩l谩s. Kert茅sz kiadv谩nyok 茅s rendezv茅nyek 煤tj谩n is n茅pszer疟s铆tette v谩llalkoz谩s谩t: t谩rsasj谩t茅k-k枚nyvet adott ki, kar谩csonykor pedig l谩tv谩nyos ki谩ll铆t谩st rendezett 谩ruib贸l. Az 艖 眉zlet茅ben tanulta meg a szakma mesterfog谩sait t枚bb k茅s艖bbi j谩t茅kkeresked艖 is. Tan铆tv谩nyai k枚z茅 tartoztak a Konta-testv茅rek, akik a Kecskem茅ti utc谩ban m疟k枚dtett茅k 鈥濭yermekek 谩lma鈥 nev疟 boltjukat, csak煤gy, mint Buk谩cs K谩lm谩n, aki az Egyetem utc谩ban (mai K谩rolyi utca) nyitott boltot. H贸feh茅rk茅hez c铆mzett keresked茅s茅ben nemcsak 谩rus铆tott谩k a j谩t茅kokat, de sz眉ks茅g eset茅n meg is jav铆tott谩k 艖ket.

A kereskedelem g贸cpontj谩nak sz谩m铆t贸 V谩ci utca legjelent艖sebb j谩t茅kkeresked茅se a Brunner-f茅le Gyermek茅den volt. Alap铆t贸ja, Brunner Fl贸ris a 19. sz谩zad k枚zep茅n nyolc 眉zlethelyis茅get b茅relt a 9. sz谩m alatt 谩ll贸 N谩k贸-h谩zban. A Gyermek茅den az egyre nagyobb teret h贸d铆t贸 j谩t茅kkereskedelmet kritiz谩l贸 pedag贸gusoknak is pr贸b谩lt megfelelni, a boltban ugyanis oktat贸j谩t茅kokb贸l is gazdag k铆n谩lattal v谩rta a sz眉l艖ket. A c茅g t枚bbsz枚r k枚lt枚z枚tt, de a V谩ci utc谩t nem hagyt谩k el.

Az els艖 j谩t茅k谩ruh谩z szint茅n ebben a korszakban nyitotta meg kapuit. K茅sm谩rky 茅s Ill茅s a Doh谩ny utc谩ban 茅p铆ttette fel az 脕rk谩d baz谩rt, ahol t谩gas, vil谩gos terekben, kirakatszer疟en berendezett enteri艖r枚kben k铆n谩lt谩k term茅keiket.

A 19. sz谩zadi keresked茅sek gazdag k铆n谩lattal v谩rt谩k v谩s谩rl贸ikat. A sz谩mtalan j谩t茅kt铆pus k枚z眉l m茅gis voltak 枚r枚k kedvencek: a kisl谩nyok eset茅ben a klasszikusnak sz谩m铆t贸 baba, m铆g a kisfi煤k k枚r茅ben a hintal贸 volt n茅pszer疟. A k铆n谩lat soksz铆n疟s茅ge az 谩rakban is megmutatkozott, 铆gy a k枚z茅poszt谩lyt贸l felfel茅 minden csal谩d megtal谩lhatta a p茅nzt谩rc谩j谩nak megfelel艖 meglepet茅st. Persze 铆gy sem mindenki engedhette meg mag谩nak, hogy j谩t茅kot v谩s谩roljon 鈥 a kirakatokat s贸v谩rg贸an n茅z艖 kisgyermek k茅pe a korabeli irodalomban a szeg茅nys茅g 谩br谩zol谩s谩nak jellemz艖 eszk枚ze volt. A j谩t茅kboltok kirakatai egy茅bk茅nt minden s茅t谩l贸 szem茅t vonzott谩k. K眉l枚n枚sen az 眉nnepek k枚rny茅k茅n nem lehetett figyelmen k铆v眉l hagyni a nagy gonddal berendezett, szemgy枚ny枚rk枚dtet艖 j谩t茅kki谩ll铆t谩sokat 鈥 a j谩t茅kboltok kar谩csonyi kirakatai az utcak茅pet is meghat谩rozt谩k.

Sz贸lj hozz谩

Az email c铆med nem jelenik meg az oldalon. A *-al jel枚lt mez艖k kit枚lt茅se k枚telez艖. *

Current day month ye@r *