• dobos

A Vend茅gs茅gben egy igazi m谩gn谩sn谩l c铆m疟 s茅t谩nkon az Emich csal谩d egykori otthon谩n kereszt眉l a m谩gn谩sok h茅tk枚znapi 茅let茅be is bepillantunk, amelyben az 茅tkez茅seknek kiemelten fontos szerep jutott.

Az 煤rn艖 konyham疟v茅szete 鈥 amelyet csel茅dek 茅s szak谩csn茅k 煤tj谩n gyakorolt 鈥 nem csup谩n csal谩dja k茅nyelm茅t vagy el茅gedetts茅g茅t szolg谩lta, hanem egy煤ttal a t谩rsadalmi rang kifejez艖je is volt.

Mindezek f茅ny茅ben 枚ssze谩ll铆tani a men眉sort egy谩ltal谩n nem volt k枚nny疟 feladat. Az alapanyagok 茅s az 茅telek v谩laszt茅ka ugyanis t枚bb mint b艖s茅ges volt, de aktu谩lis trend is akadt b艖ven: a j贸m贸d煤ak b茅csi 茅s p谩rizsi mint谩t igyekeztek k枚vetni, a hagyom谩nyosan magyar 茅telek fogyaszt谩sa pedig a nemzeti 枚ntudat kifejez艖je lehetett. A f艖v谩rosi szak谩csok kreat铆v m贸don kapcsolt谩k 枚ssze az ir谩nyokat: az osztr谩k 茅s a francia fog谩sokat a magyar konyha elemeivel d煤s铆tott谩k fel, ezeket a szok谩sosn谩l kevesebb zs铆rral 茅s f疟szerrel k茅sz铆tett茅k el.
Az 茅ttermek is k眉l枚nleges 铆nyencs茅geket k铆n谩ltak, melyek k枚vetend艖 mintak茅nt 谩lltak az 煤ri h枚lgyek el艖tt. Az otthonaikban alkalmazott szak谩csn茅k 茅s csel茅dl谩nyok j贸 r茅sze azonban kev茅sb茅 volt j谩ratos a konyham疟v茅szetnek e m疟faj谩ban. A probl茅ma 谩thidal谩s谩ra szolg谩ltak a vaskos szak谩csk枚nyvek, melyek szerz艖i k枚zt olyan neves vend茅gl谩t贸sokat is tal谩lhatunk, mint Dobos J贸zsef 茅s Kugler G茅za. A receptk枚nyvek az 茅telek elk茅sz铆t茅se mellett a tervez茅s ter茅n is j贸 tan谩csokkal l谩tt谩k el olvas贸ikat. Ugyanis a fog谩sok 枚ssze谩ll铆t谩sa nem csup谩n egy茅ni 铆zl茅s k茅rd茅se volt. 脺gyelni kellett az 茅vszakra: fogolyh煤st kellet felszolg谩lni j煤liusban, 谩m kacs谩t k铆n谩lni z枚ldbors贸val decemberben, 眉gyetlens茅gnek sz谩m铆tott. Az 茅telek sorrendje 茅s a v谩ltozatoss谩g is d枚nt艖 fontoss谩g煤 volt 鈥 Kugler szerint semmi sem rontja el 煤gy az 茅tv谩gyat, mintha k茅tszer t谩lalj谩k fel ugyanazt a h煤st (茅s bizony ahhoz, hogy a leves 鈥揾煤s 鈥 z枚lds茅g 鈥 h煤s 鈥 t茅szta sorozatot valaki v茅gigegye, sz眉ks茅ge volt az 茅tv谩gyra). A szak谩csk枚nyvek az egyhang煤s谩g elker眉l茅se 茅rdek茅ben sz谩mtalan 茅telvari谩ci贸val l谩tt谩k el a h谩ziasszonyokat. Kugler receptk枚nyv茅ben p茅ld谩ul 251 f茅le leves k枚z眉l lehetett v谩lasztani, a s眉ltek kieg茅sz铆t茅s茅hez pedig sz贸 szerint sz谩zf茅le m谩rt谩st aj谩nlott. A t枚bb sz谩z oldalt elfoglal贸 el艖茅telek 茅s f艖茅telek sk谩l谩ja az osztrig谩s kappanmellt艖l kezdve a szalonkaapr贸l茅kon 谩t a tekn艖sb茅karaguig terjedt, a sal谩t谩kr贸l 茅s f艖zel茅kekr艖l nem is besz茅lve.

脡s csak ezut谩n k枚vetkezett a desszert!

Sz贸lj hozz谩

Az email c铆med nem jelenik meg az oldalon. A *-al jel枚lt mez艖k kit枚lt茅se k枚telez艖. *

Current day month ye@r *