C茅ges csapat茅p铆t茅s Budapesten

Aki dolgozott m谩r munkahelyen, az j贸l tudja: a f艖n枚kkel, a koll茅g谩kkal 茅s a napi feladatokkal olykor igencsak neh茅z megbirk贸zni. Az 枚sszez谩rts谩g, a k枚z枚s c茅lok persze 枚ssze is hozz谩k a munkat谩rsakat, de ugyanakkor kimer铆t艖ek lehetnek az egy眉tt t枚lt枚tt 贸r谩k.

A legt枚bb c茅gn茅l ma m谩r nem k茅rd茅s, hogy a fesz眉lts茅gek old谩s谩ra, a napi rutinb贸l val贸 kiszakad谩sra, 茅s nem utols贸 sorban az egy眉tt dolgoz贸k csapat谩nak 枚sszekov谩csol谩s谩ra p茅nzt 茅s alkalmat teremtenek a v谩llalat vezet艖i. A dilemma ink谩bb csak az, hogy mihez kezdjen mag谩val a csapat茅p铆t茅sre indul贸 t谩rsas谩g? A k铆n谩lat elk茅peszt艖en nagy, s hamar zavarba ker眉l az ember: indoor vagy outdoor, pihentet艖 vagy fejleszt艖, extr茅m vagy hagyom谩nyos program mellett tegye-e le a voks谩t鈥

De tulajdonk茅ppen milyen is a j贸 csapat茅p铆t艖 program?

Olyan, ami egyszerre ny煤jt izgalmat 茅s kikapcsol贸d谩st, ahol a r茅sztvev艖k szinte 茅szrev茅tlen眉l聽 v谩lnak szorosabban egy眉ttm疟k枚d艖 k枚z枚ss茅gg茅, amin egyszerre 茅rzi j贸l mag谩t beosztott 茅s f艖n枚k, ami nem tart a v茅gtelens茅gig 茅s r谩ad谩sul a k枚lts茅gei is v谩llalhat贸k.Az Imaginebp csapat茅p铆t艖 j谩t茅kai 茅ppen ilyenek. Rendhagy贸 v谩rosi s茅t谩inkra 茅p铆tve fejlesztett眉k ki interakt铆v, fordulatos 茅s sz贸rakoztat贸, ugyanakkor ismereteket is 谩tad贸 programjainkat, melyeket szeretettel aj谩nlunk figyelm眉kbe! V谩rjuk a k眉lf枚ldieket, a budapestieket 茅s a vid茅kr艖l 茅rkez艖ket, a kis-, k枚z茅p- 茅s nagyv谩llalatok dolgoz贸it, a nagyobb csoportban vagy 茅ppen p谩r f艖vel kikapcsol贸dni v谩gy贸kat, akik sz铆vesen vesznek r茅szt egy k眉l枚nleges v谩rosi kalandban, mely k枚nnyed茅n 枚sszek枚thet艖 b谩rmilyen k铆s茅r艖programmal 鈥 a c茅ges vacsor谩t贸l kezdve a sz铆nh谩zl谩togat谩sig.


ImagineBudapest c茅ges h铆rlev茅l feliratkoz谩s

(A fenti linkre kattintva feliratkozhat kifejezetten c茅geknek sz贸l贸, havi rendszeress茅ggel k眉ld枚tt h铆rlevel眉nkre)


PROGRAMK脥N脕LATUNK

Vajon siker眉l-e megmenteni a pestist艖l a v谩rosfal menti karant茅n 艖r茅t, Faber Jakabot 茅s a r谩b铆zott lak贸kat? A csapatnak egyetlen 贸r谩ja van, hogy a megtal谩lt id艖kapszul谩ban visszak眉ldje a gy贸gyszert a betegs茅gben szenved艖knek a m煤ltba. Ahhoz azonban, hogy kiv谩laszthass谩k a megfelel艖 szert, sokf茅le feladatot kell teljes铆teni眉k, amelyek mind az egykori Pest 茅let茅nek egy-egy szelet茅hez kapcsol贸dnak. A Karant茅n csapata akkor lehet sikeres, ha mindenki dolgozik a k枚z枚s c茅l茅rt. A j谩t茅kot a 10-13 茅ves koroszt谩lynak 10-30 f艖s csoportoknak aj谩nljuk 鈥 sz眉let茅snapra, oszt谩lykir谩ndul谩s keret茅ben, bar谩ti t谩rsas谩goknak, ny谩ri t谩boroz贸knak.
A program hasonl贸 a n茅pszer疟 szabadul贸s szob谩k vil谩g谩hoz, de a fiatal koroszt谩ly ig茅nyeihez igaz铆tva. A r茅sztvev艖k tapasztalt anim谩toraink seg铆ts茅g茅vel haladnak v茅gig a feladatokon. A j谩t茅khoz kapcsol贸d贸an lehet艖s茅g van a helysz铆nen sz眉let茅snapi 眉nnepl茅sre, tortafogyaszt谩sra is.
Kiknek aj谩nljuk: 10-13 茅ves gyerekeknek

Program jellege:聽j谩t茅kos, izgalmas, logikai feladatok

Program helysz铆ne:聽belt茅ri

Lehets茅ges l茅tsz谩m:聽10-30 f艖 k枚z枚tt

Program hossza:聽1 贸ra

Kieg茅sz铆t艖 programlehet艖s茅gek:聽sz眉let茅snapi torta, v谩rosn茅z茅s

Az 茅vek 贸ta sikerrel fut贸 鈥濨P foglyai鈥 c铆m疟 logikai t谩rsasj谩t茅kban a v谩llalkoz贸 kedv疟 f茅rfiak 茅s a finom r茅szleteket szeret艖 n艖k is kedv眉ket lelik, 茅s eg茅szen biztosan k枚z枚ss茅gkov谩csol贸 er艖vel b铆r.

A k眉l枚nleges helysz铆nen, 谩m m茅gis a v谩ros sz铆v茅ben l茅v艖 Kir谩ly f眉rd艖ben lehet艖s茅g ny铆lik arra, hogy egyszerre ak谩r 30 f艖 茅ljen 谩t egy p谩ratlan j谩t茅k茅lm茅nyt. A feladat csup谩n annyi, hogy 60 perc alatt ki kell jutni a lez谩rt 茅p眉letb艖l. Ehhez azonban minden j谩t茅kosnak 枚ssze kell dolgoznia, 茅s tud谩s谩nak legjav谩t ny煤jtva 眉gyess茅gi, logikai 茅s kreat铆v feladatokat kell megoldania.

Az egy贸r谩s j谩t茅k sor谩n a csapattagok szinte kil茅pnek a val贸s id艖b艖l: a sikeresen megoldott r茅szfeladatok, majd a kiszabadul谩s igazi 枚r枚mforr谩s 鈥 olyan, ak谩r egy j贸l elv茅gzett munka ut谩n 茅rzett felszabadult 枚r枚m, mely nemcsak az egy茅nr艖l, hanem a j谩t茅kost谩rsakr贸l, azaz a csapatr贸l is sz贸l.

Kiknek aj谩nljuk:聽c茅geknek, bar谩ti t谩rsas谩goknak, 16 茅ves kor f枚l枚tt

Program jellege:聽j谩t茅kos, izgalmas, logikai feladatok, szabadul贸s j谩t茅k

Program helysz铆ne:聽belt茅ri

Lehets茅ges l茅tsz谩m:聽10-30 f艖 k枚z枚tt

Program hossza:聽1 贸ra

Kieg茅sz铆t艖 programlehet艖s茅gek:聽gyalogos v谩rosn茅z茅s, haj贸s v谩rosn茅z茅s, vacsora, gy贸gyf眉rd艖

Tov谩bbi inform谩ci贸k: 聽budapestfoglyai.hu

Vid谩m kincskeres茅s a belv谩ros sz铆v茅ben, melynek sor谩n Pest legismertebb helysz铆nein a megszokott贸l elt茅r艖 dolgokat csin谩lunk. Legn茅pszer疟bb csapat茅p铆t艖 programunkon ugyanis a v谩rost egy nagy t谩rsasj谩t茅k-t谩bl谩nak tekintj眉k, ahol a j谩t茅kosok feladata az, hogy min茅l 眉gyesebben menjenek v茅gig a sz谩mukra kijel枚lt p谩ly谩n. Hogyan lehet a v谩rosban p茅nz n茅lk眉l nagyfr枚ccs枚t venni, ki tud a leg眉gyesebben receptet 铆rni, siker眉l-e megfejteni a nyelvi feladv谩nyt, 枚ssze谩ll-e a kirak贸s az egyik legszebb t茅ren?

A j谩t茅k v茅g茅re mindez kider眉l, ahogyan az is, hogy Budapest tele van 茅rdekes t枚rt茅netekkel, ismeretlen sztorikkal, melyeket idegenvezet艖ink a j谩t茅kba csemp茅szve osztanak meg a r茅sztvev艖kkel. A kincskeres艖 program k眉lf枚ldi 茅s magyar csapatok sz谩m谩ra is remek kikapcsol贸d谩s.

Kiknek aj谩nljuk:
聽c茅geknek, bar谩ti t谩rsas谩goknak, magyaroknak 茅s k眉lf枚ldieknek egyar谩nt, 18 茅v f枚l枚tt

Program jellege:聽v谩rosi j谩t茅k, kincskeres茅s, v谩rosn茅z茅s

Program helysz铆ne:聽k眉lt茅ri

Lehets茅ges l茅tsz谩m:聽0-80 f艖 k枚z枚tt

Program hossza:聽3 贸ra

Kieg茅sz铆t艖 programlehet艖s茅gek:聽p谩linka/bork贸tol谩s, k谩v茅sz眉net, eb茅d/vacsora, haj贸s v谩rosn茅z茅s

Izgalmas csapat茅p铆t艖 programunkban a hagyom谩nyos v谩rosn茅z茅s 枚tv枚z艖dik rendhagy贸 elemekkel, s艖t, ak谩r v谩rossz茅p铆t艖 aktivit谩ssal is. Csapataink - ig茅ny szerint - busszal vagy t枚megk枚zleked茅ssel keresik fel a v谩ros legszebb helysz铆neit: a Citadell谩t, a H艖s枚k ter茅t, a Dunapartot vagy a Budai V谩rat, ahol az elhangz贸 ismeretekhez kapcsol贸d贸an j谩t茅kos feladatok v谩rj谩k 艖ket.

Melyik csapat tudja meg茅p铆teni a leghosszabb hidat a rendelkez茅sre 谩ll贸 eszk枚z枚kb艖l? Ki tudja a legt枚bb k枚nyvet 茅s szerz艖j茅t 枚sszep谩ros铆tani? Melyik csapat tal谩lja meg leghamarabb az eldugott bet疟ket a t茅ren? Ilyen, 茅s ehhez hasonl贸 feladatok sz铆nes铆tik a programot, melyhez ak谩r k枚z枚s v谩rossz茅p铆t茅s is kapcsolhat贸. K枚zt茅ri padok lefest茅se, vir谩g眉ltet茅s vagy graffiti elt谩vol铆t谩s? A rengeteg v谩ros茅lm茅ny ut谩n a r茅sztvev艖k garant谩ltan jobban k枚t艖dnek majd a f艖v谩roshoz, s v茅g眉l maguk is 煤gy 茅rzik majd: ez t茅nyleg a MI Budapest眉nk!

Kiknek aj谩nljuk:
聽c茅geknek, bar谩ti t谩rsas谩goknak, magyaroknak 茅s k眉lf枚ldieknek egyar谩nt, 18 茅v f枚l枚tt

Program jellege:聽v谩rosi j谩t茅k, kincskeres茅s, v谩rosn茅z茅s

Program helysz铆ne:聽k眉lt茅ri

Lehets茅ges l茅tsz谩m:聽0-300 f艖 k枚z枚tt

Program hossza:聽5-8 贸ra

Kieg茅sz铆t艖 programlehet艖s茅gek:聽k谩v茅/eb茅dsz眉net, p谩linkak贸stol谩s, CSR, haj贸s v谩rosn茅z茅s

Az ImagineBudapest vezetett v谩rosi s茅t谩i egyszerre k铆n谩lj谩k egy intenz铆v kir谩ndul谩s, egy sz铆nvonalas kultur谩lis program 茅s egy izgalmas utaz谩s el艖nyeit. A m谩sf茅l-h谩rom 贸r谩s s茅t谩k olyan csapat茅p铆t艖 programok, melyek sor谩n a r茅sztvev艖k k枚z枚sen, 谩m m茅gis el茅g szabadon fedezhetik fel a v谩ros 煤j dimenzi贸it. Sztenderd s茅t谩inkat 2008 贸ta szervezz眉k nagy sikerrel Budapest bels艖 ker眉leteiben azzal a c茅llal, hogy az 茅rdekl艖d艖k 茅s a v谩ros k枚z枚tti k枚t艖d茅st szorosabbra f疟zz眉k. Legyen sz贸 egy eldugott bels艖 kert felfedez茅s茅r艖l, egy m煤lt sz谩zadi b疟n眉gyi sztori felfejt茅s茅r艖l vagy 茅ppen a leg煤jabb k茅zm疟ves p茅ks茅gek titkair贸l, a s茅t谩k helysz铆nei 茅s t茅mafelvet茅sei hozz谩adnak az ismert Budapest-k茅phez.

V谩laszthat贸 s茅t谩inkat ig茅ny szerint sz铆vesen b艖v铆tj眉k j谩t茅kos elemekkel, de ak谩r szem茅lyess茅 is tessz眉k 艖ket a be茅p铆tett inform谩ci贸k seg铆ts茅g茅vel.

Kiknek aj谩nljuk:
聽c茅geknek, bar谩ti t谩rsas谩goknak, magyaroknak 茅s k眉lf枚ldieknek egyar谩nt, 14 茅v f枚l枚tt

Program jellege:聽izgalmas, 茅rdekes, tematikus v谩rosn茅z茅s

Program helysz铆ne:聽k眉lt茅ri

Lehets茅ges l茅tsz谩m:聽0-300 f艖 k枚z枚tt

Program hossza:聽2-3 贸ra

Kieg茅sz铆t艖 programlehet艖s茅gek: 聽j谩t茅kos feladatok, kincskeres茅s, k谩v茅/eb茅dsz眉net, p谩linkak贸stol谩s, minikoncert



AJ脕NLATK脡R脡S

A *-al jel枚lt mez艖k kit枚lt茅se k枚telez艖.

k茅rj眉k ide 铆rja k眉l枚nleges k茅r茅seit, ig茅nyeit a programmal kapcsolatban.

K茅rj眉k jel枚lje be, hogy mely programok ir谩nt 茅rdekl艖dik