– Nekünk tetszett... –
budapesti szemezgető

szabolcs | 2012-05-15 10:06:52
Miss Arizona és Mai Manó találkozása
1934. március 22. csütörtök

KÁRTÉRÍTÉSI PÖR A TŐNKRETETT ESTÉLYI RUHA MIATT

Érdekes kártérítési pörben tartott ma perelvételi tárgyalást dr . Koronky központi járásbíró. Dr. Erdély Miklós ügyvéd felesége adott be keresetet dr. Popper Elemér ügyvéd útján Rozsnyai Sándor, az Arizona Dáncing bár tulajdonosa ellen, amelyben 1000 pengőt követel tőle. Ez év január 3-an este dr. Erdélyné társaságával az Arizona bárban szórakozott, ahol föllépett egy artista, aki szalmakalapokat dobált a levegőbe, melyek aztán bummerángszerűleg visszaröpültek kezébe. Úgy látszik az egyik szalmakalap megmakacsolta magát s Így történt, hogy rázuhant arra az asztalra, amelynél az ügyvéd felesége is ült. A pezsgős, borospoharak csörömpölve repültek szerteszét, a bennük lévő ital szerteömlött és jócskán jutott belőle dr. Erdélyné estélyi zöld ruhájának is. Ilyen-kellemetlen előzmények után indított aztán port az ügyvéd neje, mert - mint keresetében előadta, - jóllehet Rozsnyai az eset után kijelentette, hogy az okozott kárt meg téríti, kötelezettségének mégsem tett eleget. A járásbíróság legközelebb már érdemi tárgyalást is tart az ügyben.

Május 26-án irány az egykori Arizona Mulató a Nagymező utcában! A képzeletbeli pezsgőzés közben a ház kacifántos történetéről, a magyar fotográfia kezdeteiről hallunk, miközben bejárjuk az egész épületet. A program végén pedig csoportkép készül, melynek előhívását a helyszínen végig követhetjük!

Időpont: 2012. május 26. (szombat), 16 óra

Találkozási pont: Mai Manó Ház bejáratánál, Bp., VI. kerület, Nagymező utca 20.

Részvételi díj: egységesen 2800 Ft/fő

Jelentkezés: info@imaginebp.hu

Minimum létszám: 20 fő, maximum létszám 40 fő

Megjegyzések (0)   |   Új megjegyzés


szabolcs | 2012-05-08 15:31:37
ELTE séta - egy régi ötlet életre kel..
Kedves Barátunk!

- MÁJUS 9-én (szerdán), 14 órai kezdettel egy régóta a fiókunkban heverő séta valósul meg az ELTE Bölcsésznapok keretében. Az egyetem Trefort-kerti épületegyüttesét járjuk végig a csillagvizsgálótól a Múzeum körút vésett tégláin át egészen Eötvös könyvtárszobájáig. Szeretettel várunk mindenkit!

A bejárás várható időtartama: 2 óra Részvételi díj: 3700 Ft/fő, diákoknak, nyugdíjasoknak, pedagógusoknak: 3000 Ft/fő (ELTE hallgatóknak 1850 Ft/fő)

Jelentkezés: info@imaginebp.hu

Maximum létszám: 30 fő

Szeretettel várunk mindenkit!

Barátsággal,

Az ImagineBudapest csapata
Megjegyzések (0)   |   Új megjegyzés


szabolcs | 2012-04-29 21:42:10
Jön, jön, jön...


Részletek ITT!
Megjegyzések (1)   |   Új megjegyzés


szabolcs | 2012-04-17 15:40:18
Tavaszi beszámoló
Kedves Barátaink!

Idén is beköszöntött a tavasz, és így idén is elindult nálunk újra a túraszezon. Túl vagyunk egy sétákkal teli napfényes márciuson, sok egyéni megkereséssel, és egy kissé borongósabb, de annál lelkesítőbb áprilisi hétvégén.



Első fényképünk március 14-én készült a pesti Vármegyeházán, ahol a Hidegkúti Ökumenikus Iskola diákjainak meséltünk egy rövid séta keretében a reformkorról és egy titkos börtönről, második képünk pedig a most hétvégi Titkos kertek barangolásunk hangulatát igyekszik visszaadni – fáztunk ugyan, de nagyon élveztük.



Reméljük, ezen a hétvégén már barátságosabb lesz az időjárás, hogy a vasárnapi Hat torony sétánk résztvevőinek ne kelljen esernyővel készülni – hely még van, aki kedvet érez rá, tartson velünk!
Megjegyzések (2)   |   Új megjegyzés


szabolcs | 2012-03-22 14:32:04
Koldusból királyfi – Bauhaus-séta a KÉK filmnapokon
Kedves Érdeklődők!

A Kortárs Építészeti Központ által szervezett építészeti filmnapokkeretein belül március 31-én tartjuk rendhagyó városnéző sétánkat az Újlipótvárosban.

Indulási időpont: 2012. március 31. 14:00

Találkozási pont: XIII. kerület, Balzac utca – Váci út sarkán

A túra hossza: ~2-2,5 óra

Jegyárak:
Alap jegyár: 3700Ft/fő

Diák/nyugdíjas/pedagógus jegy: 3000Ft/fő

Az építészeti filmnapokra érvényes jeggyel rendelkezők részére: 2500Ft/fő

Az építészeti filmnapokra érvényes bérlettel rendelkezők részére: 2000Ft/fő

Jelentkezésüket megtehetik honlapunkon, a túraidőpontok menüponton keresztül, majd a túra részvételi díját – a megfelelő kedvezményre való jogosultságot igazolva – a túra helyszínén, a vezetőnek fizethetik be.

Szeretettel várunk mindenkit!

az ImagineBudapest csapata
Megjegyzések (0)   |   Új megjegyzés


szabolcs | 2012-01-30 16:39:12
Japán kávéház - Andrássy út

1928 tavaszán egy nem kevéssé tehetséges vendéglátós, bizonyos Kraszner Menyhért beköltözött a budapesti Liszt Ferenc tér 10-es számú házba, hogy minél közelebb legyen friss bérleményéhez, legújabb kávéházához. A legendás Japán kávéház ekkor már közel 30 éve működött az Andrássy út 45-ös szám alatt, de igazi fénykorát Kraszner alatt élte, aki hideg és melegkonyhájával éjjel-nappal várta a betévedő vendégeket. Érkeztek is szép számmal minden rangú és rendű személyek, köztük számos híres művész: Rippl-Rónai József, Lechner Ödön, Latabár Kálmán vagy éppen József Attila és még sorolhatnánk. Így vált igazi fogalommá a Japán, Budapest szívében…


Az Imagine Budapest csapata a Pepper Art Projects fiatal kortárs képzőművészeket támogató kezdeményezés segítségével ezt az egykori legendás szórakozóhelyet és annak épületét mutatja be február 18-án délután 17 órakor. A program az épület bejárásával indul, hogy aztán az egykori kártyaszobában Saly Noémi, a budapesti kávéházak történetének legelismertebb szakértője meséljen egy órát a hajdanvolt Japán kávéházról, megidézve annak szellemét és törzsvendégeit.

Szeretettel várjuk!

Időpont: 2012.02.18. 17 óra

Találkozó: Budapest, 1061, Andrássy út 45. (az Andrássy útra nyíló ajtó előtt)

A program várható időtartama: 1,5 óra

Részvételi díj: 2000 Ft/fő.

Jelentkezésüket e-mailben az info@imaginebp.hu címen várjuk.
Megjegyzések (1)   |   Új megjegyzés

Azt beszélik...



Bűnügyi séta - kedvcsináló
Hírlevél regisztráció

Kedves érdeklődő!

Amennyiben szeretné megkapni hírlevelünket, kérjük regisztrálja be e-mail címét!

Partnereink


info@imaginebp.hu06 70 942 61 2306 30 42 911 65